odze györgy: Fanni egy napja

odze györgy: Fanni egy napja

Végülis egyforma mindegyik, az ápolás, az ilyen.
Nincs szabadnap. Reggel fél hat. Már megszokta. Néha minden mérgét beleadja,
hogy miért ez a sorsa, aztán jönnek nyugodtabb pillanatok is. Igen, az
idegrendszer. Bonyolult és kiszámíthatatlan. Ad jelzéseket, de nem értjük, mire
pedig megértjük, már késő. Anya telefonja ébreszti, mikor jössz, jövök, anya,
ahogy szoktam, de előbb még Zsófit kell óvodába kísérni, jókedvűen, hogy Zsófi
is jókedvű legyen, színjáték az egész, amióta Bohumil, a cseh fiú elhagyta, és
anya beteg lett, csak színjáték. Aztán anya, gyógyszerek, kávé, szomorkásan
néznek egymásra, Zsófika hogy van, kérdezi anya, Fanni látja, hogy milyen
gyenge, legszívesebben csak ül a fotelben, gyűrögeti az újságot, már nem
érdekli a világ, minden csak látszat, az idegszálak a terhelés hatására kopni
kezdenek, bomlasztják  a hálózatokat, a
hálózatok pedig az egész rendszert, ami szélsőséges esetben összeroppan.  És akkor vége. Zsófi sem érdekli, csak Fanni
és az ápolónő, aki hetente felkeresi, akkor kezdődött, amikor apa meghalt és
anya gyógyszereket kezdett szedni, és hát az csak természetes, hogy az egyetlen
gyerekre maradt minden, szerencsére közel laknak egymáshoz, és szerencsére
otthon tud dolgozni, fordít, lektorál, szerkeszt, délelőtt vásárol, anyának
ebédet főz, mondtam neked, hogy ez a cseh fiú nem megbízható, anya még itt
tart, nem, neki az élet nem megy tovább, egy szerencsétlen balesetben
elveszítette apát, aztán a lánya is elveszítette a férjét, vannak dolgok,
amiken nem lehet egyszerűen túllépni, a múló idő sem orvosság, pedig olyan
szépen indult, Prágában, még egyetemista korában ismerkedtek meg, de nem,
mondja mindig anya, más országok, más népek, más szokások, nem lehet a dolgokat
keverni, Fanni nem is válaszol, elmosogat, hazamegy, anya már hívja, nem
törődsz velem, mondja szemrehányóan vagy szomorúan, ne vegye személyesen,
mondta neki a neurológus, ezek csak idegrendszeri tévutak, de könnyebb mondani,
mint megtenni, szeret anyához menni, szereti, ha szükség van rá, de szeret már
szabadulni is, egyszer elutaztak néhány napra Zsófival, anya nem szívesen
maradt az ápolónővel, és amúgyis csak látszat volt az egész, éppen harminc
éves, rosszul alszik, hazahozza Zsófit, útközben  még egy rövid látogatás anyánál, Zsófi addig
a szomszédban a barátnőjénél, hogyan él majd, ha anya nem lesz, ezen is szokott
gondolkodni, lehet, hogy túlságosan nagy lesz az űr, amit hagy maga után, este
még egy telefon, anya sem tud aludni, ágyat kellene húzni, mondja anya, persze,
feleli Fanni, tudja ő azt nagyon jól, hogy mikor mit és hogyan, jó kettesben
Zsófival, az egyik szerkesztő próbált kedvesen udvarolni, kávéztak is együtt,
kellemes és humoros fiú, kirándultak 
hármasban Zsófival, csókolóztak is már az autóban, jó érzés volt közel
lenni újra egy férfihez, de nem, most éppen elég kaland van az életében, az
idegrendszeri tévutak, és még az is lehetséges, mondta a neurológus, hogy
örökletes, figyelje a jeleket, Fanni, hogy aztán majd ne érje meglepetés, a hét
végén sétál Zsófival, ilyenkor lehet vele a legjobban beszélgetni, Bohumil már
szóba sem kerül közöttük, két éve történt, az is hétvégén, hogy a fiú
egyszercsak azt mondta, elmegy, ő, Fanni akkor döbbent rá, hogy nincs
felkészülve ilyen helyzetekre. Amikor apa kórházba került, az orvosok már
látták, hogy nem lehet rajta segíteni, akkor mondta egyikük neki és anyának,
hogy készüljenek fel a legrosszabbra, de hát a legrosszabb, az azért a
legrosszabb, mert nem lehet rá felkészülni, apa éjszaka meghalt, nem készültem
fel, mondta magának akkor Fanni, mert nem tudtam, hogy hogyan kell felkészülni
a legrosszabbra. Most már tudom.  Este kilenc,
összebújik Zsófival, anya még hívja, de már nem beszél vele. Magához öleli,
milyen vékony kislány, gondolja, éppen olyan, mint én voltam.

A szerző további cikkei itt olvashatóak. Kattints ide
Szerző: Odze György