Az oktatás után az egészségügyet is KLIK-esítik

Az oktatás után az egészségügyet is KLIK-esítik

A Fidesz az egészségügyben is elköveti azt a hibát, amivel az oktatást is tönkretette. Elkezdődött az egészségügy KLIK-esítése – mondta Szakács László, az MSZP frakcióvezető-helyettese kedden Budapesten tartott sajtótájékoztatóján az egészségügyi gazdasági irányítás központosításának tervét értékelve.

Az egészségügy gazdasági irányítását bele akarják gyúrni egy nagy szervezetbe, ahogy ezt annak idején az oktatással is tették. A Fidesz nem tanult abból, hogy annak mi lett a következménye. Fejetlenség volt, botrányok, káosz jellemezték akkor az oktatás finanszírozását és az egész kicsúcsosodott egy olyan PISA-jelentésben, ami megmutatta, hogy milyen szinten sikerült tönkretenni a magyar oktatást – vont párhuzamot a frakcióvezető-helyettes.

Szakács László elmondta: a kórházak finanszírozása nem attól rossz, hogy a kórházak gazdasági apparátusa rossz helyen ül és nem emiatt rosszak a fizetések sem, tehát nem fogja megoldani a kórházak pénztelenségét, hogy néhány számológépet és fizetési jegyzéket arrébb tolnak. Az eddig mindössze négy közbeszerzést lebonyolító Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) álláspontja szerint nincs felkészülve arra, hogy a teljes magyar egészségügy gazdasági irányítását átvegye, így az egészségügyben dolgozó emberek még a jelenleginél is bizonytalanabb helyzetbe kerülnek.

Emlékeztetett arra, hogy az egészségügynek a legnagyobb problémákat a 2012-es államosítás okozta, amivel a korábban az önkormányzatok által betett közel 100 milliárdos összeget vonta ki a Fidesz a rendszerből, és mindössze négymilliárdot pótolt vissza a kormányzat. A megoldás az MSZP javaslata lenne: minden évben a GDP fél százalékával növeljük az egészségügyre fordítandó pénzösszegeket.

Németh Szilárd, a Fidesz frakcióvezető-helyettesének szavaira reagálva Szakács László elmondta: az így gondolkodó politikusoknak nincs helye a közéletben. Mint ismeretes, Németh Szilárd a civil szervezetekre utalva úgy fogalmazott ma sajtótájékoztatón, hogy  „ezeket el kell takarítani innen”. Az MSZP-s politikus szerint társadalmi, civil kontrolltól nem szabad ennyire félni. Nem szabad korruptan kormányozni, és akkor biztosan nem lesz félnivalója a fideszes urizáló elitnek.

MSZP

Címkék