A Fidesz tizenkét pontja. – BANDITAPOLITIKA .

A Fidesz tizenkét pontja. – BANDITAPOLITIKA

Legyen háború, közmunka, és nagy kék szar plakátok!

1. Kívánjuk a sajtó általunk való irányítását, a cenzúra bevezetését. A közmédia kapjon továbbra is évente tízmilliárdokat, hogy folyamatosan tudjon a pár ezer néző képébe hazudni, milyen fasza az élet Orbán Viktor hatalma alatt. Mészáros Lőrinc hetente tudjon felvásárolni egy kormánynak nem tetsző hírportált. Andy Vajna meg legyen tele állami hirdetéssel a hitelből megvásárolt csatornájánál, hogy fulladna már meg a szivarfüsttől.

2. Felelőtlen minisztériumot a Várban, és ez lehetőleg jó sokba kerüljön az adófizetőknek. Az ott folyó munka nélkülözzön minden szakmaiságot, legfeljebb néha fizesse ki a Farkas Flóri által évente ellopott pénzt. Legyen tele az épület államtitkárokkal, azok helyetteseivel, foci haverokkal, pártkatonákkal, és ezek keressenek jó sokat. Ja, kocsi, meg titkárnő is kell, és költségkeret.

3. Évenkénti országgyűlést Pesten kétévente, három évre elhalasztva, kivétel ha valamelyik haver törvénymódosítást igényel. Vagy a sziklaszilárd alaptörvényt kell módosítani ismét, mert szar az egész. Amúgy meg Kövér László tök jól el házmesterkedik ott, nem kell mindenféle ellenzéket beengedni oda. Lacinak amúgy is csak a bajsza áll fel tőlük. Más már nem.

4. Törvény előtti egyenlőtlenséget, ha valaki a hatalom kiszolgálója, kegyeltje, hűbérese, csicskája, haverja, polgára. Ha mégis a törvény elé kerül az ilyen szarházi féreg, védje meg őt a Polt Péter vezette ügyészség, mossa ki a vádból, és így röhögjön bele az igazságszolgáltatás szemébe. A vallásban is csak az a jó egyház, ahol Orbán Viktor az isten. A többi nem kap lóvét.

5. Nemzeti szögesdrótot, kerítést,három tankot, két repülőt, és egy seggnyaló minisztert. Folyamatos háborúban álljon az ország, az ellenség mindig itt van, csak éppen ki kell választani. Nem baj ha nincs, akkor is kell hogy legyen. Külön csapat foglalkozzon a soros, civil, Brüsszel, rezsi, menekült, édesanyád hülye gyermeke köztudatba dobásával. Ezekhez a Rogán szomszéd gyártson plakátot, adjon fel hirdetést jó drágán a költségvetés terhére.

6. Egyenlőtlen teherviselést. A gazdagok adózzanak kevesebbet, a szegények meg dögöljenek bele a minimálbér megadóztatásába. Ha nem teszik nekik, mehetnek közmunkásnak, az nagy szívás. De el is húzhatnak a szakmunkások, orvosok, ápolók az országból, majd később viszik maguk után a családot is. Addig küldjék a lóvét haza, kell a pénz a stadionokra, meg a vizes vébére.

7. Úrbéri viszonyok visszaállítását, a földek haveroknak való olcsó kiárusítását, és hozzá megfelelő számú közmunkás biztosítását. Az uniós támogatásokat a műkörmösök kapják a földterület után, az addig ott gazdálkodók meg oldják meg a problémáikat, és legeltessenek ott ahol Mészáros Lőrinc megengedi nekik. Az árokparton mondjuk. Ez ellen plakátot ne ragasszanak sehol, mert ha arra jár egy osztrák nyugdíjas sofőr, máris kész a baj.

8. Esküdtszéket kizárólag pártagokból, és az ez alapján lefolytatott megbízhatósági vizsga után. A józan ész nem feltétel, ahogy a beszámíthatóság sem. A seggnyalás menjen. A képviseltnél vegyék figyelembe a pártállást, a szavazási hozzájárulást, és ebben az esetben mindig nekik legyen igazuk. Még akkor is ha nem, vagy pont az anyját ölte meg fényes nappal a forgalmas kereszteződésben. És Farkas Flóri sem tolvaj, csak ellopta a romák felzárkóztatására kapott pénzt.

9. Elmebeteget a Nemzeti Bankhoz, aki alapítványba fekteti a devizaadósoktól elszedett pénzt, majd ellopja azt. Vegyen belőle kastélyt, irodát, adjon a családnak is belőle, meg ebből tartsa el a csaját is. Legyen független az elnök a józan észtől, ne tudja éppen miről beszél, hol lakik, és mennyi az idő.

10. A katonaság védje a kerítést a menekültektől. Ha nincs elég katona, hívják a járandóságos tartalékosokat, a járókeretet támasszák az oszlopoknak. Lakjanak konténerben, egyenek szar kajákat. A menekültek majd csak jönnek egyszer, a katona meg addig sem a hivatását végzi.

11. A politikai foglyokat bilincsben vigyék végig a tárgyalás helyszínéig. Ha kiderül az ártatlanságuk nem kell tőlük bocsánatot kérni, nem kell őket emberszámba venni, kampányfogás voltak. Pont.

12. Unió Putyinnal, Erdogánnal, Azerbajdzsánnal, Észak-Koreával, és a többi demokratikus országgal. Ezeken e helyeken engedett a vörös csillag használata a Csiki sörön, és baltás gyilkosok is szabadon engedhetők.

Egyenlőtlenség, a Fidesznek mindig igaza van, fogd be a pofád, és a családom a te adódóból éljen jól.

BANDITA.

 

A szerző további cikkei itt olvashatóak. Kattints ide

Szerző: Bandita

Rajtad múlik, hányan tudnak erről a hírről!!!

Kérjük oszd meg Te is, hogy a barátaid is olvashassák! Köszönjük!