2018: Orbán buktatás .

2018: Orbán buktatás

Lehetséges ez? De még mennyire, hogy igen! Mi kell a recepthez? Először is nézzünk rá a 2014-es választási eredményekre. Nyugodtan vehetjük készpénznek, hogy ha nem változik érdemben semmi, sőt most már minden párt külön akar indulni, akkor 18-ban ugyan ez lesz az eredmény! A Fidesz új választási rendszerre tökéletesen működött számukra. Letarolták az egész országot. A Fidesz szavazók nem lesznek kevesebben. Azok, akik a 2010-14 közötti ámokfutás után is képesek voltak a Fideszre szavazni, 18-ban is rájuk fognak.

Róna Péter tisztán és világosan kifejtette:

” Van az országban 100-250 ezer ember, aki ennek az új uralkodó osztálynak a része. Van egy további 500 ezer ember, aki jól él, mert kapcsolódik valamilyen szinten hozzájuk. Van 1 millió ember, aki elvan, és akkor ott marad 8 millió ember, aki nyomorog, leszakad, küszködik.”

Akkor még is mi a megoldás? Már több ezer ember kimondta: a Fideszt a jelenlegi választási rendszerben CSAK úgy lehet legyőzni, hogyha minden választó kerületben 1 jelölt indul a Fideszes képviselővel szemben. Erre remek példa volt Kész Zoltán esete Veszprém megyében. Tudták az emberek, hogy el lehet venni a Fidesz 2/3-ot és láss csodát nyert és elvettük! Az alábbi térkép matematikailag bizonyítja, hogy ez az 1-1 ellen mindenhol működhet. 18 olyan körzet volt, ami totálisan Fideszes (több, mint 50 százalék felet nyertek).

Ezekben a kerületekben is le lehet gyűrni a Fideszt, rajtunk szavazókon múlik. Pár ezer új szavazó szükséges hozzá választókerületenként.  A térképek elkészítéséhez a választások.hu-n közétett hivatalos eredmények szolgálnak alapul. Számszakilag 2 körzet Fideszes lenne, hajszálnyival. Az egyik Fejér megye 2-es számú egyéni választókerülete 0,18 %-al, a második pedig Baranya megye 3-as számú kerülete 0,26 %-al. Ezt a két területet az ellenzéki felosztásban a jobbik kapja (lásd. 2. térkép). Mégpedig azért, mert ez a kis hátrány simán ledolgozható, főleg úgy, ha azt vesszük alapul, hogy olyan választók is meg fognak jelenni, akik talán most szavaznak életükben először, illetve olyanok, akik 10-ben és 14-ben már nem mentek el szavazni. Ezek a választók biztos, hogy nem a Fideszre fogják letenni a voksukat…

Ahhoz, hogy igazságosan és a kompromisszum hajlandósságába el lehessen indulni az 1-1 stratégia alapján, minden játékosnak lapot kell osztani, akik már letettek valamit az asztalra. Azaz NEM LEHET nem lapot osztani a JOBBIKNAK és a MOMENTUMNAK.

Mivel minden épeszű ember tudja, hogy a Fidesz egyik napról a másikra nem megsemmisíthető, sőt az MSZP is még igen komoly szavazó bázissal bír (demográfia miatt), Gyurcsánynak is vannak hívei bőven, mi a következő elképzelést tárjuk a nagyérdemű közönség elé.
Első és legfontosabb NEM KELL közös lista!!! Egyszerűen a pártok egyezzenek meg, hogy melyik körzetben meg párt induljon, melyik emberével (az emberek tudni fogják, hogy minden ellenzéki az illető mögött van)!

Azért tartjuk fontosnak a külön listát, mert figyelembe kell venni, hogy a pártok meg akarják méretetni magukat, de ne menjen annak rovására, hogy Orbánt buktatjuk vagy sem! 93 mandátum sorsa listás szavazás alapján dől el.  A verseny megmaradhat az ellenzéki pártoknál az országos listás szavazás miatt.

Lássuk az alkut!

 

Amit ez a stratégia elérhet, hogy nem lesz Fidesz 2/3-ad, de még 50% sem! Bárki is alakítson kormányt semmilyen új törvényt nem fognak tudni úgy végig vinni, hogy az ellenzék támogatása ne kelljen hozzá, még 50% törvényeket sem! Ez a hatalmi felállás soha többet nem ismétlődhet meg, ami 2010 óta zajlik. Kitalálnak egy törvényt és már meg is szavazzák gombnyomogató Jánosok érdemi viták nélkül.

Ne felejtsük el, hogy se a Jobbik, se az LMP nem tudott egyéni kerületet nyerni, ami mandátumot szereztek, azt az országos listán elért eredményük alapján kapták. A kispártokról pedig nem igazán lehet eldönteni, hogy vajon hol tudtak volna egyedül nyerni, valószínűleg szinte sehol. Egy viszont szinte biztos, ha semmi változás nem lesz a hozzáállásokban, mindnek az 5% küszöb elérése a LÉTKÉRDÉS, bejutnak-e egyáltalán a parlamentbe. De kérdezem én, ez kinek jó? Mert a választóknak biztos nem, mert marad Orbán… Nézzük a számokat kibontva!

Jobbik: 21 (19+2) mandátum

Ebből 17 kerület volt, ahol a 14-es eredmények alapján abszolút 2. helyezet volt. (Abszolút = Összefogás + LMP se volt több, mint a Jobbik egyedül.)

DK: 7 mandátum

Jelenleg 4 mandátumuk van, nem tudtak frakciót alakítani (5 a szükséges). Gyurcsány pedig úgy tűnik kihagyhatatlan tényező.

LMP: 7 mandátum

Jelenleg 5 mandátumuk van. Nem tudni, hogy Schiffer távozása javított vagy rontott az LMP helyzetén.

PM: 6 mandátum

Jelenleg 1 mandátumuk van, nincs frakciójuk a parlamentben.  Szabó Tímea hivatalosan függetlenként van jelen a parlamentben.

Együtt: 7 mandátum

Jelenleg 3 mandátumuk van, nem tudtak frakciót alakítani. Erősebbre tesszük őket a PM-nél, hiszen Juhász Péternek látványosabb akciói vannak ellenzékiként.

Momentum: 12 mandátum (Budapesten csak)

Sokan megkérdőjelezhetik, hogy miért 12 mandátumot osztunk ki nekik. Indoklásunk az, hogy nem szabad elfelejteni, hogy Budapesten történelmet írtak. Nekik van a legnagyobb esélyük új szavazókat megszólítani. S ők talán a legéhesebbek is. Elérkeztünk a legsarkalatosabb ponthoz az egész stratégia kifejtésében. A pártok kapzsiságán múlhat ugyanis ez az egész!

Ezzel a stratégiával a pártok a megszerezhető 600-700 millió forintos kampánytámogatás helyett 150-170 millió forintot szerezhetnek meg, 40-45 jelölt állítással. Azt a kérdést nem vitatjuk, hogy minden párt tudna 106 jelöltet állítani. Még a kicsik is. Választókerületenként 500 érvényes aláírás szükséges. 2014-ben a sok kamu biznisz párt ezt be is bizonyította, hogy milyen sima ügy ez. Ahhoz, hogy a térképet fel tudjuk osztani és országos listát tudjanak állítani a pártok, teljesíteni kell azt a feltételt, hogy 27 egyéni választókerületben egyéni jelöltet tudjanak állítani, méghozzá úgy, hogy 9 megyében és Budapesten is van jelölt. Ezt azzal a technikai megoldással egyszerű megoldani, hogy azokat a kerületeket, ahol a Fidesz uralkodik, ott minden ellenzéki párt indít jelöltet! Izgalmas választások lennének. Minden párt 40-50 mandátumot szerezhetne, a Fideszt is beleértve.

Szerző: Komon Ákos

Kiemelt kép: Fideszfigyelő

  • Angéla Molnár
    • Balázs Komon

      Angéla, a tied nagyon elméleti.

    • Han Solo

      álom, álom, édes álom. az eddig nem szavazóknak kb. a 80%-át soha, semmivel nem fogja egyik párt sem rávenni a szavazásra, de nem baj, álmodjatok tovább

    • Lanchaster

      Látom itt az új “csodafegyver” a matematikai esélylatolgatás.
      A választópolgárok meggyőzése, még elméletileg sem vetődik fel. Ez valami hihetetlen… 🙂

      • Angéla Molnár

        Mégis miről kéne meggyőzni bárkit is? Hogy a politikai elit leszerepelt? Hogy, de hidd el neked szükséged van eus fizetésre, jövőbe mutató oktatásra a gyerekednek, stresszmentesebb életre stb. Nem akarok én senkit meggyőzni semmiről. Az lenne a legoptimálisabb ha nem kevernék a gazdasági működést a parasztromantikával. Ha különválhatna egy szinten a tudat meg a lét. Ahhoz hogy ne egymást marják az emberek jobb életszínvonal kell. Sajnos csak egy bizonyos értelmi szint felett határozza meg a tudat, a létet.

  • Kun Jenő

    Induljunk ki abból, hogy amit Róna Péter is ezen írásában világosan kifejt ,az egész pártoskodás és parlamentalizmus egy nyilvánvaló hazugság és a néptömegek átverésén alapul, azaz aki még ennyi év után is meg van győződve, hogy a szavazatával bármilyen befolyást képes bevinni a politikai paletta átrendezéséhez az vagy elmebeteg, vagy, ahogy Róna úr is írja részesül a néptől ellopott vagyon elosztásából. tehát a világos és abszolút megoldás az lenne ha végleg elzavarná a magyar ember a vérén élősködő semmittevőket és azaz a pártokat, és az országgyűlésnek nevezett parazita gócot kisöpörve, helyükbe mindössze egy felügyeleti szervként működő , szigorúan minden területről szakirányú végzettséggel rendelkező és elismert tudású politikától független( ez alapfeltétel) emberekből álló úgymond ellenőrző testületi szerv ( mondjuk így BÖLCSEK TANÁCSA) felállítása válna szükségessé, melynek feladata kizárólag az önkormányzati és közszolgálatot valamint közfeladatot ellátó szervek törvényi és gazdasági müködését felügyelné és meghatározná a szükséges irányt,illetve a visszaéléseket teljes szigorral sújtaná. Ellenben , mint azt nyílván Róna úr is jól tudja a jelenlegi magyar társadalom többsége erre a mostani állapotában még alkalmatlan. Sajnos kevesen vagyunk azok akik képesek éles látásra és ami nagyon fontos lenne önkontrollra az elmúlt évtizedek hibáinak felismerése és kiküszöbölése tekintetében. Jó hír viszont az ,hogy egyre nagyobb az igény a jó irányú változásra ,mint ahogy a valódi rendszerváltásra is és ez optimizmusra ad okot. De visszatérve Róna úr elméletéhez! Hangsúlyozom a jelenlegi választói tudatállapotot figyelembe véve reálisnak tartom az elképzelést és megvalósíthatónak gondolom a mostani magát bebetonozni készülő bolsevista- cion hatalom megdöntésének, de legalábbis a térdre kényszerítésének egyik lehetséges eszközeként értékelve. Tulajdonképpen egyszerű a recept: A saját eszközükkel kell legyőzni az elnyomókat. Támogatom az ötletet és minden embertársamat kérem fontolja meg Róna Péter elképzelését! A választók nélkül ezek /ők nem léteznek és amennyiben nem képesek a megegyezésre, úgy saját sírjuk ásását folytatják ugyanúgy,mint ahogy tapasztalhatták ezt a baloldal esetében és most a fidesz esetében is.

    • Gerőcz Tibor

      Addig ebben az országban nem lesz normális parlamentarizmus,ameddig nem két kamarás a parlament!Azokban az országgokban ahol ez van ott kuss van a kormányfőnek is,az alsó ház képviselői beterjeszti a törvényjavaslatot ,majd a felső ház akik szigoruan szakemberekből állnak,nem érdek csókososk,haverok stb,azok megvizsgálják,elemzik a törvényjavaslatot,hatástanulmányok alapján stb. és ha az alkalamas a kihirdetésre akkor törvénybe iktatják! Ameddig ez nncs magyarországon addig parlamentális demokrácia sincs,mert itt mindenki az egyéni érdekeket nézi!

      • Kun Jenő

        Köszönöm a véleményét! Tisztelt Gerőcz Úr! Mindaz amit említ természetesen létező parlamentális berendezkedés, amelyet több államban” alkalmaznak”. Szándékosan nem írtam azt,hogy működik, mivel meggyőződésem szerint ezek sem jól működő állam formák, ugyanis mindegyikben jelen van a korrupció és a legborzasztóbb befolyásolási mód a ” lobbi” méghozzá meghatározó módon. Olyan állam vezetést, amely bármilyen módon lekötelezett a gazdasági, bankár és kereskedelmi hatalmistáknak már nem lehet többség központúnak nevezni. Véleményem szerint egy egészséges és igazságos társadalom, ellentétben a mostani kisebbség központú és egoista berendelkezéssel, csakis kizárólag a nagy többség akaratán alapulhat úgy,mint az a természet törvényeiben is tükröződik.

        • Károly Daroczy

          Korrupció, azaz zsidó lobbi… Ettől kell az egész világot megszabadítani… amely már folyamatban is van…

          • Andor Tamás

            Csakis! Más nem ad és nem fogad el pénzt!? Észnél-e vagy?

          • Károly Daroczy

            Nagyon is!!! Csak skubizz…már közeleg… itt van a kertek alatt…

          • Han Solo

            így van, simicska már bele is rúgott az egyik kertitörpédbe

          • Kun Jenő

            Nem feltétlen kedves Károly! Nem csak a zsidó korrupció létezik. A korrupciót nem kötném egy népcsoporthoz mivel a világ minden táján előforduló betegség. Inkább emberi gyarlóságnak nevezhetnénk. Mit is nevezünk korrupciónak? Egy példa. Ön szerint , tegyük fel, a mostani hatalmistákat leválthatná egy külső hatalom segítségével, de ezért némi áldozatot kellene hoznia a népének Ön beleegyezne? Ha igen akkor jogosan nevezhetnék mások, mondjuk akik más nézeteket vallanak az Önétől, Önt korruptnak függetlenül a cél pozitív vagy negatív voltától. Más tegyük fel Önt megkérik segítsen megdönteni Orbán hatalmát az Ön birtokában lévő információkkal és ezért megfelelő ellenszolgáltatást kap. Ön megteszi, tehát korrupt lesz. Más . Önnek hatalmas pénz ajánlanak hogy hazudjon, de ezzel tudta nélkül óriási kárt okoz több ezer embernek. Ön mit tesz?
            Vajon mi is a korrupció és mi okozza? Hogyan lehetne kiküszöbölni?
            Nyílván olyan közösségben ahol egy vagy néhány ember kezében van minden döntés joga és nincs döntési felelőssége hamar elburjánzik a korrupció. Ha viszont van döntéseinek felelősségre vonási következménye, már jóval kisebb a korrupció esélye, ám nincs kizárva. Ellenben az olyan közösségben ahol egyenlő döntés joggal rendelkező és rossz döntés esetén felelősségre vonási következményekkel több döntéshozó többségi határozat alapján működik szinte kizárható a korrupció.Pontosan az emberi természet különbözősége miatt.

          • Károly Daroczy

            A korrupció kiküszöbölhető. Én hiszek benne.
            Csak azt kell elérni, hogy valóban büntethető is legyen.
            Ahhoz persze megingathatatlan, magas erkölcsű jól képzett emberek kellenének.

        • Gerőcz Tibor

          Tisztelt Kun Jenő!Megköszönve megtisztelő válaszát!Természetesen az Ön által megfogalmazottak lennének a Magyar társadalom számára elfogadottak,ha kizárólag a nagytöbbség akarata érvényesülne,mert azt hivják parlamentális demokráciának.Momentán sajnos ennek nyomát csirájában sem látom!Amit viszont látok,és gondolom ezzel nem egyedül vagyok,hogy már jó ideje ebben az országban egy centrális központú országirányitás folyik mindenféle hatástanulmányok nélkül a szakmai szempontok mellőzésével, valakinek,valakiknek az egyéni érdekeinek alárendelve!Bár nem tudom,az általam emlitett két kamarás parlamentális rendszer hogy müködne kishazánkban,mert ehhez egyfajta politikai kúltűra is szükségeltetne,de módomban volt egy-két országban ahol ez a rendszer müködik ,a parlamenti munkájukba betekintést nyerni,ahhol kizárólag a szakmai érvekre hagyatkozva,és nem a személyeskedésig elmenvén a vitában próbálták a képviselők érvekkel meggyőzni a felsőházi akadémikusokat,professzorokat stb.az éppen aktuális terület szakmailag elismert kutatóit nagyon fegyelmezett módon.!

    • Han Solo

      Induljunk ki abból, hogy amit Róna Péter kifejt – 8 millió nyomorgó meg leszakadó ember Magyarországon – az önmagában a tudományos fantasztikum világához tartozik és ekként kellene kezelni. Természetesen nem ekként kezelitek, nagyon-nagyon sokáig nem is fogjátok, és ezért nem lesz nagyon-nagyon sokáig kormányváltás. Komolyan, képtelenek vagytok tanulni a fidesz eddigi egyik legnagyobb hibájából, a ‘rosszabbul élünk, mint négy éve’ dumából.

  • István Tamasi

    Veszélyes dolog a szarabbiknak is “lapot osztani” mert sokszor – leginkább fontos, kritikus témában – láthattuk már együtt szavazni fideszmaffiával.

    • Andor Tamás

      Néhány napja pont az MSzP írt alá egy nem is lényegtelen papirt a fideszmaffiával! Tehát ki ne kapjon lapot?

      • István Tamasi

        Nem vagyok mszp-s. Az mszp rajta van a megérdemelt – eljelentéktelendés – úton.

      • visszavonta!

    • Erdős Csaba

      A Jobbikot nem érdekli, hogy kinek az ötlete ha jó célt szolgál megszavazza. Ha valaki erre azt mondja rosszul teszi az egyszerű mint a faék.

      • István Tamasi

        A szarabbiknak akkor hiszem el a középre húzódást és a cukiságkampányt ha előbb mély meghajlással bocsánatot kér a korábbi rasszista, fajgyűlölő nemzetellenes megmozdulásaiért és nyilvánosan kizárja soraiból az ilyen tettek elkövetőit.

        • Badovszky György

          Én akkor sem. Kutyából nem lesz szalonna, neonáciból nem lesz demokrata…

        • Erdős Csaba

          Talán a miértjét is meg kellene vizsgálni! Ha az ön szomszédjában lakna egy cigány bűnöző többet tudna a “békés” egymás mellet élésről. Egyébként ha nem tudná pl. Novák Előd már pl. nincs a pártban. A Jobbik már megtette a lépést, de ez mint látható önnek nem elég. Akkor ki is a rasszista?

          • István Tamasi

            A miértre egyszerű a válasz: Azért mert a cukiságkampány csak pávatánc.
            A környezetemben két normális cigány családdal is köszönő és beszélgető viszonyban vagyok, egyáltalán nem kell tartani tőlük senkinek.
            Egyébként nem Novák előd az egyetlen a szarabbikban akinek szélsőséges és rasszista megnyilvánulásai voltak. De ha csak Novák lett volna az egyetlen akkor is alapból elvárható lenne egy nyilvános elhatárolódás és bocsánatkérés. Ezt a lépést pedig nem tette meg a szarabbik tehát ő a rasszista.
            Azonkívül: zazrivecz-vona egy ótvaros esküszegő aki úgy tett esküt a Parlamentben a törvények betartására jogerősen betiltott szervezet formaruhájában, hogy egyúttal meg is szegte a törvényt. Ezért is súlyos bocsánatkéréssel tartozik.

          • Erdős Csaba

            Aki így beszél egy olyan pártról, akinek még esélye sem volt bizonyítani, azzal nem lehet értelmesen vitatkozni, így részemről lezárva ez a diskurzus! Egy biztos, hogy én adok esélyt nekik, hiszen a másik két párt már “bizonyított”

          • István Tamasi

            A szarabbik már sokszor bizonyított: bizonyította, hogy egy újnyilas banda és ezen valóban nincs mit vitatkozni. Gondolkodó ember óvakodik a szarabbiktól mint a pestistől.

      • Han Solo

        így van, főleg, ha a bevándorlás elleni alkotmánymódosításról van szó! Ööööö….wait a minute 😀

    • norbert sárközi

      Nagyon is kell a jobbik !! Néha fel kell nyitni az emberek szemét mert ez a cionista média nagyon megvezeti a sok birkát.

      • Han Solo

        😀 😀

      • István Tamasi

        Életveszélyes a szarabbik. Akármilyen cukiságkampányt is folytat megmarad egy ótvaros újnyilas bandának. Akinek felnyílik a szeme óvakodik a szarabbiktól mint a pestistől.

  • imreistván

    Hagyjuk már a bolsevista-cionozást,mert a kettőnek semmi köze egymáshoz,ráadásul a bolsevista-hivatkozás ,jelen pillanatban azonos a komcsizással.A kommunista a gonosznak a szinonímája lett,pedig annak pont az ellenkezője!A jobbikos,ami jelen pillanatban a fasiszta-náci-nyilas szinonímája,minden zsenírozás nélkül baloldali,azaz kommunista jelszavakkal operál,elfoglalva a baloldal helyét a lopott jelszavakkal ,míg a baloldal valami sima,csupán hatalomváltást vízionál,minden konkrét cél nélkül!Lehetne még ragozni ezeket a kavarcokat,de minek?! Nincs elválasztva a szar a májától,és senki előtt nem világos,hogy mi lenne a fidesz leváltása után,és hiába a Róna Péter,és az itt kommentelők puszta matematikai taktikázása,ha a választók azt érzik mögötte,hogy így is,úgy is át lesznek baszarintva,és minden hatalomátvételi retorika csak átverés!A jobbik, az MSZP, a DK ,egytől-egyig nyakig benne van a 28 éve tartó manipulálásban,ráadásul valami választási szlogenként a jobbik azt hangoztatja,hogy 2017 legyen Trianon éve,gondolván,hoz valamit majd a választási konyhára,szerintem pedig csak visz majd szavazatokat,
    Ez a trianoni blődség ma már nem eladható,mert a munka,és jövedelem helyett adott szlogenek ma már kiüresedtek,és a jónépben még mindig él a szocializmus kora,amelyben minden trianoni eszme nélkül is jól elvolt,legalább is a mai helyzethez képes,és hogy a határon túliaknak nyújtott nyugdíj,tb ellátás,és szavazati jog csak az ő rovására történt!És akik így gondolják,azok biztosan nagyon sokan vannak.Tehát ne lobogtassuk a szaros pelenkát!
    Aztán ott van még az összefogás kérdése,ami,ugye,nincs,aztán még ott vannak a vatta-pártok kérdése,ami a fidesz találmánya,és a szavazatok megosztását célozza!Ennek birtokában az orrunk előtt lehet pofátlanul manipulálni a senki-pártok pénzéhségére utalva!
    keveredik a taitika az átverési szándékkal,nincs egy biztos támpont,ráadásul a Botka-féle civakodás,meg Gyurcsány-ellenesség ,sem az egységre sarkall!
    Itt csak a tisztességes,hangsúlyozom,a tisztességes szándék,és egység-akarat győzhet,amit kőkeményen be kell tartani,amely egy nyertes választás után elsöpri a fideszt,és minden olyan sérelmet megtorol,ami a jelen helyzet kialakulásához vezetett,és ez alól akkor sincs kibúvó,ha a választások megnyerésében valaki,vagy valamely szervezet tevékenyen részt vett!
    Tudom,nagyon kemény a dolog,de más út nincs,ezt kell tudomásul venni,!Minden más elképzelés csak illúzió!

    • Kocziha Tünde

      Milyen 28 éve tartó manipulálásban van benne a Jobbik? 2003-ban alakult… A Trianon emlékév pedig 2020-ban lenne… A fasiszta.rasszista-trappista baromságról, meg a baloldali jelszavakról már nem is beszélve. Ön egy rendkívül tájékozatlan, beszűkült gondolkodású ember.

    • Bokor Attila

      Egyetértek de, nem látni az egység akaratot-a tisztességes szándékot , már el is felejtem-húsosfazékról van szó István !!!

    • Kun Jenő

      Érdekes és egyben lesújtó, hogy mindenki úgy próbál értelmezni egy átlagos véleményt, ahogy a szemléleti, vagy nevezzük inkább politikai beállítottsága ” kényszeríti”. Az Ön véleménye egyértelműen tükrözi a politikai elkötelezettségét, amely sajnos számtalan ember betegsége. A bolsevizmus sajnos pontosan annak a múltnak a folyamodványa amit véleményében megpróbál pozitívumként kiemelni és talán ezért sem akarja érteni az általam leírtak lényegét. A cionizmus sajnos létező rákfene melyet nem lehet félre seperni egy legyintéssel, de mindezeken túl véleményemben mindössze arra próbáltam utalni, hogy felesleges időtöltés a jobb és baloldali politikai erőkről beszélni egy olyan helyzetben, amelyben a nevezett pártok többségének gyökere az Ön által emlegetett szocializmusból ered vagy annak maradványa. Valamint még valami. Hiba lenne összemosni a kommunizmus és a bolsevizmus eszmeiségét, mint ahogy a fasizmus és a nacionalizmus is teljesen különböző eszmei felfogáson alapul. Sajnálatosan az ilyen eszmefuttatás végén emlegetett tisztességes szándék, melyet nem kétlem,hogy komolyan gondol, értelmét veszti pontosan az elkötelezettsége miatt.De én köszönöm a vélemény nyilvánítását!

  • fonta

    ezzel csak az a baj, hogy ezekkel az arányokkal a jobbik simán koalícióra lép a fidesszel. inkább, mint a dk-val

    • Balázs Komon

      Akkor nagyon szembeköpnék magukat.

      • István Agueybana

        Pontosan! Bár kíváncsi vagyok, hogy a jobbik mit fog tenni…biztos lesz itt meglepetés a hajrában 🙂

      • Bokor Attila

        Bezony ám !

      • Várkuti Antal

        Már ezt megtették.

        • Várkuti Antal

          A Fidesz mindenképpen nyer. Ha kell a Jobbikkal.

          • István Agueybana

            Ennek is meg van az esélye, írom ezt tisztelettel, de az “biztos”, hogy 2018-ban ha megnyerik a választást, már nem lesz ekkora a fölényük…Remélem…Bár nem gondolom, hogy a Jobbikkal…szerintem lesz meglepetés 2018-ban.

    • Balázs Komon

      Akkor be kell ismerni, meg kell látni a bűnbakot… Akkor a jobbik lehet majd felelősségre vonni, hogy miattunk nem volt fidesz buktatás.

    • Bokor Attila

      Soha (!!!) sem fognak koalícóra lépni-ezt nem tudom elképzelni…igaz láttam még karón varjút….de,nem-nem !

  • Károly Daroczy

    Sajnos a “külföldi” (nem a külföldön tartózkodó) nem számolják hozzá. Orsós, (a focin keresztül) már most több szavazót vásárolt, a Farkasnak visszajuttatott 1.6 milliárddal szintén megvett több száz tonnányi cigányt… míg a nyugati “vendégmunkások” szavazását (AKIK ELLENE SZAVAZNÁNAK) körülményessé teszi…
    Gyakorlatilag, Orbán, már most csal… és lop…
    Ezt a pojácát nem szabad börtönre ítélni… fel kell akasztani bármilyen áron… mert amíg él, ez ártani fog a Magyar népnek…

    • Darázsvarázs

      Bárki, de főleg egy politikai felelősséggel bíró miniszterelnök felakasztásának (tehát meggyilkolásának) nyilvános követelése a világon sehol nem tartozik a kulturált szólásszabadság tartalmi körébe. Ha Magyarországon valóban diktatúra lenne, akkor ezért a tettéért magát egy kommandó rögvest elhurcolná, kitaposná a belét, majd örökre eltüntetné a holttestét. Meg is érdemelné. Ha viszont bíróság elé állítanák gyilkosságra való felbujtásért (ami megtörténhet), maga visítana a leghangosabban, mert az olyan felelőtlen és gonosz tahók, mint maga, csak a monitor mögötti kényelmesnek és biztonságosnak vélt világban tud arcoskodni, gyűlölködni és mások halálát kívánni, hiszen közjogi felelőssége nincs, és érdemben nem tud változtatni a politikai viszonyokon. Marad hát a verbális agresszió kocsmai fegyvere, az őrjöngés, a becsmérlés minden létező formája. Ismerjük jól ezt a szemétláda fajtát, akinek semmi nem elég jó, aki mindenbe beleköt, aki mindenkit kivégezne, vagy legalább állandóan kötelet lóbálna mások felett, szóval aki annyira gyűlöl, hogy elpusztítaná a világot. Ezekből, a köpedelem frusztrált proligecikből került ki annak idején a legtöbb nyilas és komcsi, és persze most napjainkban a legtöbb “rendszerkritikus” senkiházi, mint maga. Viselkedjen!

      • Károly Daroczy

        Persze. Miután anyád hátán basznám szájba a tetves miniszteredet, míg te pórázon szopnád a golyóimat. Te mocskos féreg.

        • Han Solo

          szuper, így tovább 🙂 így lesz szinte mindörökké uralmon a fidesz, hiszen aki unja a komcsikat meg az szdszt, de nem szereti a fideszt, elnéz másmerre és a hozzád hasonló gondolkodású embereket találja -> marad a fidesz.

          • Károly Daroczy

            Lehet hogy marad a FIDESZ … de nem 2/3-al
            És ez 100!!!
            Persze mindenféle csalást már elkezdett Pl. A cigányokat, és az egyházakat már lefizette… és az elcsatolt területek Magyarjait is, de most mondom…: Még így se lesz 2/3-a a cigány tolvajnak, és nem lesz korona a fején…

        • Nekemvan Nevem

          Köszönöm a Fidesz nevében, az kormányváltás megakadályozásáért tett eredményes hozzászólásodat!
          Épeszű ember nem akarhat veled, meg a hozzád hasonlókkal egy platformon lenni… Ennyit nem ér meg a szoci hatalom.

          • Károly Daroczy

            Te barom! Miért kell nektek mindenkit beskatulyázni, hogy komcsi, jobbos, balos, északi, déli, …???
            Ez nálatok divat???

            Miért nem lehet megérteni, hogy egy párti se vagyok.

            De tény, hogy a Jobbikra szavazok.

            Miért?
            Mert egyik zsidók által irányított rablóbandára sem akarok.

            Legyenek újak, szűzek… oszt ha ezek is lopnak, akkor majd megint más… De liberális-FIDESZ, és liberális-BALOLDAL soha többet. !!! ELSZÁMOLTATÁS!!!

          • láng erika

            jót zsidóztál?

          • Károly Daroczy

            El is szégyelltem magam. 😀 Hihi…

          • Nekemvan Nevem

            Te olyan vagy mint egy buta proli, a régi jó kommunista időkből. Arra ugatott, amerre a kórust hallotta.
            Mert néhányan hangosan mondják, attól még nem igaz! Az ilyenekből vannak a hithű elvtársak! Gondolkodás semmi, a kórussal együtt vonyítani gondolkodás nélkül, az megy! Csak gondolkodni ne kelljen, mert akkor meg aáll a tudományod!

          • Károly Daroczy

            Proli??? Megmondanád, hogy ez nálad mit jelent? Mert ezzel igazándiból nem tudok mit kezdeni… Az olyan mint a köcsö-buzi-kurvaanyád???

            Vagy azt akarod ezzel sugallni, hogy abban az időszakban a “proletár” egy földön csúszó-mászó megvetett senkiházi volt?

            Te akkor mégis melyik társadalmi csoportban voltál? Pártitkár? Vagy egy nagy múltú AVH-s ügynök egyetlen csemetéje akit betuszkoltak a főiskolára? Mit tudsz te a tudományról te sültparaszt? Mesélj… 😛

          • kovács krisztina

            Te elmondanád , hogy ki vagy ???? Mert én tudom .

          • Nekemvan Nevem

            A proli, az a mentalitás! Alapvetően, a tanulatlan, műveletlen, vagy az akként gondolkodó embereket nevezem annak! Mondok egy példát: egy ismerősöm, (a régi rendszerben magas beosztású ember volt) egész életében olvasott, saját több ezer kötetes könyvtára van, tehát a mai mércével mérve nagyon is művelt ember ( a műveletlenség, a butítás korában!), egy családi vacsorán beszélgetés közben, előjött a szó, arról,hogy a család egyik tagja Wass Albertet idézett! Mire ő reflexből ezt válaszolta: ” Wass Albert, az tiltott irodalom, azt nem olvassuk”!
            S mindezt, a rendszer váltás után 28 évvel! Na ez az igazi proli virtus, amikor kijön az egyedből a műveltség máza alól, az. hogy nem sok mindent értett meg, az általa olvasottakból, vagy legalábbis a benne levő alap ösztön, legyőzi a begyűjtött tudás, korlátait! Tehát az elmondottakból látszik nem tartozom a veled egystílusú emberek közé, sem, az
            általad megnevezettek közé, lévén, hogy ők voltak az általam degradáló jelző alanyai. Elnézést kérek a stílusomért, de nem szeretnék lesüllyedni az általad bemutatott proli stílusra ez Istennek legyen hála, ez a te, s nem az én világom! ( Anyukám sajnos elhunyt, s úgy tudom még a hozzád hasonló prosztóknál is meg van,( volt!) halottakról vagy jót vagy semmit!) Én viszont tiszteltetem az édesanyádat, aki, mikor esetleg olvassa a soraidat, bánja, nem máshova eresztett téged, annó azon a szerencsétlen estén, amikor fogantál, a méhe helyett!

          • Károly Daroczy

            Neked van neved.
            Kabbeatúrósfaszomat. Csicska geci.

          • kovács krisztina

            Azért mert te egy meleg roma , megkeseredt , ember vagy

        • láng erika

          ordenáré vagy..

        • kovács krisztina

          Azta !!!!! Jól megmondtad meleg Karcsika !!!!!!

        • kovács krisztina

          Voltál már nővel????

    • Han Solo

      szép, civilizált, toleráns európai gondolatmenet, köszönjük, most már biztosan tudjuk, hogy az általad preferált (bármely) politikai erő csodálatos országot teremtene mindannyiunknak 🙂

      • Nekemvan Nevem

        Ettől félek én is, erre céloztam!

    • Lanchaster

      Mivel teszi “körülményessé” a külföldön dolgozók szavazását?
      Az az uniós polgár aki az EU területén tartósan (160 napot meghaladóan) egy másik uniós országban dolgozik, a munkaadó országban köteles szja-t fizetni. Ennek az az alapja, hogy rendelkeznie kell az adott országban állandó lakcímmel. Ahhoz, hogy ott állandó lakcíme lehessen az itthoniból ki kell jelentkeznie, és kap egy “külföldi lakcímmel rendelkezik” lakcímkártyát. Na, ha mindezt megteszi, online regisztráció után, annyit szavaz levélben amennyit csak akar, még postaköltséget sem kell fizetnie.
      Jellemzően miért nem teszik meg? Mert így sehol nem fizetnek adót, tb-t, nyugdíjjárulékot. Ennek ellenére betegség esetén a magyarországi lakcím “védelmében” a TAJ kártyájukat felmutatva “ingyen” gyógyulhatnak itthon. Ugye mindenki tapasztalt már olyat, hogy az orvos nem ellenőrizte a TB befizetései naprakészségét? Aki NEM rendelkezik magyarországi lakcímmel, és tartósan kint dolgozik az jár el tisztességesen. És ehhez még a levélszavazás lehetősége miatt kivételezettnek tartott határon túli kettős állampolgárságú magyaroknak sincs semmi köze.
      Amúgy honnan tudja, hogy a külföldön dolgozók ellene szavaznak? Itt az NVI beszámolója arról, hogy mely országokból hány levélszavazat érkezett, és hány volt érvényes.
      Netán ismeri mind a 128.712 külföldön élő honfitársunkat Amerikától Venezueláig? 😀

      • kovács krisztina

        Ne foglakozz szegény Karcsikával , nagyon sok baja van , egy pécsi kis cigánygyerek , sokat volt börtönben és meleg is , és erre esküszöm , neked , hogy így van .Képzeld zsidózik meg jobbik így meg úgy közbe egy fogatlan kis cigánygyerek , szemelyiség zavarral .

  • imreistván

    Kun Jenő!
    Milyen elkötelezettségről beszél?!Mielőtt még kommunistázni kezdene,kérem,hasonlítsa össze az általános emberi jogokat a szocializmus célkitűzésével ,,ami a “sztalini” alkotmányban világosan le van írva!!
    Csak egy mondatot emelnék ki belőle,engedje meg,hogy ne szó szerint idézzem: A Magyar Népköztársaság önálló független állam,amelyben ,amelynek politikájában a polgári demokrácia,és a demokratikus szocializmus eszméi egyaránt érvényesülnek!
    Márpedig,ha ez így van,vagyis volt,akkor semmiféle magyarázkodásnak,komcsizásnak helye nincs,főleg akkor nem, amikor a valamilyen,vagyis semmitmondó pártocskák szlogenjeiben is ott vannak a szocialista alkotmánybólkiollózót,mára sutbadobott ígéretek!
    Azt most ne vitassuk,hogy azokból mi valósult meg,mert sok valóban nem,de ami akkor megvalósult,az messze felette áll a mai politikai elit tevékenysége felett!!
    Ami pedig az eszmeiséget illeti a kommunista kötelezettsége volt az abban foglaltak betartása,betartatása!Aki pedig nem tartotta be azok,vagy azok neve alatt visszaélt a helyzetével,az kommunista sosem volt,és ezek többsége képviseli a mai,maffiozó,tolvaj elitet!
    Ami pedig a fasizmust és a nácizmust illeti,ott tévedésben tetszik leledzeni,!!
    Ugyanis a kettő teljesen különbözik ugyan szótanilag,és olvasatban is,de lényeget tekintve semmi különbség köztük!
    Az egyik a fasizmus hirdeti a nemzeti összefogást a rözseköteg jelképével,és a nemzet felemelkedését,elkülönülését más nemzetektől ,alárendelt fajoktól, erőszakkal is megvalósítja,míg a nacionalizmus a nemzetet tartja elsődlegesnek,és a nemzeti összefogást,és a nemzet érdekeinek érvényre juttatását akár erőszakkal…stb.stb.
    Tehát ebben az esetben a cirkuszi kikiáltóval ellentétben az óriáskígyó a fejétől a farkáig ugyanannyi méter,mint a farkától a fejéig!Csak azonos mércét kell használni,vagy a collt centire,vagy a centit collra pontosan kell átváltani!!
    Az ezzel a baj,hogy sok kavarcból már semmi sem látszik tisztán,de nem is akarunk tisztán látni!
    Ami pedig az elkötelezettségemet illeti az természetes,mert megfordultam mindkét oldalon,és próbálok világosan látni!
    Azért azt a kérdést feltenném a tisztánlátás érdekében,hogy tudja -e valaki,hogy mi akülönbség a szocializmus ,és a kapitalizmus között!Most nem a termelőeszközök tulajdoni különbségére gondolok,hanem arra a megkülönböztető gondolatsorra,amely szerint t a két társaadalmi rend azonos,több ponton,de amely különbözővé teszi őket?!
    ….Ne gondolkodjunk rajta,megmondom!
    A két társadalomban a termelési viszonyok azonosak,nincs különbség köztük!!A szövőnő ugyanúgy három műszakba jár dolgozni az egyikben is ,a másikban is, az erőműves dolgozó folyamatos üzemrendben dolgozik stb.stb!Hanem a lényeg,és ami lehetővétette a szocialista gazdasági rend eszközeinek elopását ,kisajátítását, az az,hogy míg a szocializmusban az értéktöbblet kisajátítása társadalmi,addig a kapitalizmusban egyéni,amit a tulajdonviszonyok különbözősége tesz lehetővé!Ez a kiszákmányolás alapja!És ez a mai nyomorunké is!
    Annak volt igaza ,aki(k) azt monta(ák),hogy a szocializmus tjkp államkapitalizmus volt,és ezt ezért mondhatta!
    Tehát nem kell itt kommunistázni,meg kapitalistázni,hiszen a termelési viszonyok alapján azonosak lehetnének,és a dolgozók jóléte tulajdonképpen a termelőeszközök tulajdonosának tisztességén múlik!!
    A szocialista állam próbált tisztességes lenni!
    És a mai!?……

  • Éber Antal

    Szerintetek melyik kormány lesz jobb? Mindenki ugyan azt fogja csinálni.Sógor,koma haver stb. Azok is belekerülnek a mézes csuporba.Beengedni a menekülteket,hogy erőszakoljanak meg kislányokat?Lopjanak,robbantsanak?

  • József Bori

    Ez hülyeség,
    Ezért a baromságért kár volt leváltani a a Fideszt 2002-ben. Miért nem tanulsz?

  • Donald Trump

    Ez lenni sajnos csak a dream. Fidesz lenni verhetetlen. Made olyan election system, amiben only win ők.

  • griff

    “Dragunov elvtárs” nem buktat. De totális vereséget hoz.

  • Han Solo

    Az, hogy ez a minden logikát, valós számítási készséget és realitásérzéket nélkülöző fantazmagória olyan cikként került ide ki, amelyet a szerző komolynak szánt, az elmebaj határát súrolja.

    • Balázs Komon

      Vicces vagy…. Pont, hogy minden logika és számítás benne van te gyökér. Menj fel a választások.hu-ra és nézd végig az adatokat pici gyökszi. Másik, tudsz jobbat? Kíváncsian hallgatom…. 😉

  • Zsolt
  • László Benkő

    Álmodik a komcsi nyomor. Annyi szavazó ebben az országban sohasem lesz, amivel ez a roncsderbi ellenzék Orbánt megveri. És akkor még arról szó sem esett, hogy ugyan hol az a miniszterelnök-jelölt, amelyiknek esélye lenne ellene. Csak nem ez sült tahó Bukta Laci, akiről az embernek rögtön az ugrik be, ahogy meglátja a büdös bunkó fejét, hogy így néztek ki a 60-as-70-es években a KB-tagok, PB-titkárok, na meg a téesz- és tanácselnökök. Kész időutazás a szerencsétlenje.

  • Lanchaster

    Na végre!
    Már olyan régen volt önjelölt Orbánbuktató!!!
    Még egy hülye, aki azt hiszi, hogy az emberek számokkal helyettesíthetők…
    Közös lista nem kell, de közös megegyezés igen, amit majd a nem közös listán tartanak számon. Mindezt csak és kizárólag azért, hogy a Fideszt legyőzzék. Ennyi a program továbbra is.
    És EZ, politikai program… Mégiscsak összehozzák a soronkövetkező 2/3-t. 😀

  • Igen, egészen pontosan ezt jelenti az „összefogás”, azaz a taktikai koalíció.
    Semmi szükség arra, hogy a dékás hirtelen jobbikos eszméket kezdjen vallani vagy fordítva.

  • Nekemvan Nevem

    De, miért is kell megbuktatni a Fideszt?
    Jelen állás szerint egy tartós anarchia következne, egy működni nem tudó hatalomtól, s jönne újra a gazdasági csőd…..

  • lacolaco

    Álom álom édes álom, mely nem fog valóra válni, főképp ha az álomgyilkosok is indulnak.

  • László Benkő

    Álmodik a komcsi nyomor. 4 évvel ezelőtt ugyanilyeneket
    írogattak, aztán kaptak a pofájukba egy újabb kétharmadot. Jövőre is
    megkapják.

  • imreistván

    Kun Jenőnek!
    Nem tudja,hogy véletlenül hova lett az Önnek írt válaszom!? Jó hosszú komment volt,és egy darabig fenn is volt,aztán szőrén-szálán eltűnt!De nem is érdekes,mert már nem az első eset,hogy érdemi (szerintem) hozzászólások csak úgy eltünnek!Tévedés ne essék,nem Önt gyanúsítom vele,mert remélem,nem Önnek érdeke,hogy az ellenérdekelt kommentek eltűnjenek!
    Viszont a lényege az volt,hogy Ön pontosan az ,aki , ha valami nem tetszőt írunk,egyből kommunistázni kezd,pedig abban a kommentben azt is leírtam,hogy az általános,és alapvető emberi jogok tartalmazzák mindazokat a kívánalmakat,amelyek a normális emberi élet alapjai,amelyeket a szocializmus igyekezett megvalósítani!
    Erre Ön kommunistázni kezdett,megkérdőjelezve ezzel azt a törekvéseket,hogy a szocializmusra,és egy normális,demokráciát szem előtt tartó,de tőkés jóléti államra jellemző élhető országot alakítsunk ki,leválta ezt a mai Orbán képviselte,rohadó kapitalizmust!
    Amit kifogásolok az Ön,és nagyon sokak ilyetén megnyilvánulásán,az az,hogy ha ezekkel az elveknek megvalósításával,célkitűzésével jön elő valaki,azt egyből kommunista ármánynak minősítik,és ezzel vagy szándékoltan,vagy előítéletektől torzítva kommunista ármánynak minősítvae azt,mélyen elvetik!
    Én inkább a szándékosságot látom az Önében is,függetlenül attól,hogy tagadja,vagy elismerné azt!
    Nem véletlen,hogy most egyre durvábban folyik a komcsizás,pontosan akkor,mikor az elmúlt 28 év bűnei egyre-másra kerülnek elő,és nem tudnak felőle számot adni a prominensek,szintúgy nem tudnak elszámolni az országot dögrovásra vivő ténykedésükkel sem!

Rajtad múlik, hányan tudnak erről a hírről!!!

Kérjük oszd meg Te is, hogy a barátaid is olvashassák! Köszönjük!